Látogatók száma

2010. október 31., vasárnap

GYÚJTSUNK GYERTYÁT MINDENKIÉRT!

2010. október 28., csütörtök

ÉLD AZ ÉLETED! (Bevezető)

A HIT TEREMTŐ EREJE (Domján László)

A TUDATOSSÁG SZINTJEI (Domján László)

2010. október 26., kedd

LÉTEZIK-E ISTEN?



Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel, és a következő párbeszéd alakul ki: 
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, Uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm? 
Diák: (a diák hallgat) 
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten? 
Diák: Igen. 
Prof: Jó-e Sátán? 
Diák: Nem. 
Prof: Honnan származik Sátán? 
Diák: Istentől? 
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban? 
Diák: Igen. 
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde? 
Diák: Igen. 
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van? 
Diák: Igen. 
Prof: Tehát, ki teremtette a bűnt? 
Diák: (a diák nem válaszol) 
Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye? 
Diák: Igen, Uram. 
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket? 
Diák: (a diák nem felel) 
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent? 
Diák: Nem, Uram. 
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet? 
Diák: Nem, Uram. 
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről? 
Diák: Nem, Uram, attól tartok, nem. 
Prof: És mégis hiszel benne? 
Diák: Igen. 
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam? 
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van. 
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak. 
Diák: Professzor, létezik-e a hő? 
Prof: Igen. 
Diák: És létezik-e a hideg? 
Prof: Igen. 
Diák: Nem, Uram. Nem létezik. 
(Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.) 
Diák: Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet fehér hőnk, kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ellentéte a hőnek, Uram, hanem a hiánya. 
(Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.) 
Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség? 
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk az éjszakáról, ha nem lenne sötétség? 
Diák: Ismét téved, Uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, s azt hívjuk sötétségnek. Így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget. Nemde? 
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember? 
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás. 
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért? 
Diák: Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált az élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya. 
Diák: Most mondja meg nekem, Professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak? 
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen, igen. 
Diák: Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram? 
(A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, MI lesz a vita kimenetele.) 
Diák: Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, Professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor? 
(Nagy zajongás támad az osztályban.) 
Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a Professzor agyát? 
(Az osztály nevetésben tör ki.) 
Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?... Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint, a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, Uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, Uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak? ( A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.) 
Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam. 
Diák: Erről van szó, Uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője. 
A diák... Albert Einstein volt.


"A tudomány: vallás nélkül sánta; 
a vallás: tudomány nélkül vak." 
( Albert Einstein)

2010. október 12., kedd

REALITÁS ÉS ILLÚZIÓ



„ A világ bámulatos,
míg a Föld gömbölyű.
Nos, hogy kik állnak a háttérben,
és kik vannak elől?
A bal, a jobb, a középső és az oldalsó
különválasztása talán lehetetlen, csak feltételezhető.
Még az ébredés és az eszmélés is
a realitás és az illúzió között mozog”



(David Daniel Kennedy)


2010. október 10., vasárnap

SORS




"Nézz hosszan egy gyerekarcra, és látni fogod: 
ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik."




(Ancsel Éva)



2010. október 9., szombat

A LEGFŐBB MŰVÉSZET



  • A legfőbb művészet, tudod mi?
  • Derűs szívvel megöregedni!
  • Tenni vágynál, s tétlen maradni,
  • igazad van, mégis hallgatni.
  • Soha nem lenni reményvesztett.
  • Csendben hordozni a keresztet:
  • Irigység nélkül nézni másra,
  • ki útját tetterősen járja.

  • Kezed letenni az öledbe,
  • s hagyni, hogy gondod más viselje.
  • Hol segítni tudtál régen,
  • bevallani alázattal, szépen,
  • hogy arra most már nincs erőd,
  • nem vagy olyan, mint azelőtt.
  • Így járni csendesen, vidáman
  • Istentől rádrakott igádban.

  • Mi adhat ilyen békét nékünk?
  • Ha abban a szent hitben élünk,
  • hogy a teher, mit vinnünk kell,
  • örök hazánkba készít el.
  • Ez csak a végső símítás
  • a régi szíven, semmi más.
  • Eloldja köteleinket,
  • ha e világ fogvatart minket.

  • Teljesen ezt a művészetet
  • megtanulni nehezen lehet.
  • Ára öregen is sok küzdelem,
  • hogy a szívünk csendes legyen,
  • s készek legyünk beismerni:
  • Önmagamban nem vagyok semmi!

  • S akkor lelkünk kegyelmes Atyja
  • nekünk a legszebb munkát tartogatja:
  • Ha kezed gyenge más munkára,
  • összekulcsolhatod imára.
  • Áldást kérhetsz szeretteidre,
  • körülötted nagyra, kicsinyre.
  • S ha ezt a munkát is elvégzed
  • és az utolsó óra közeleg,
  • hangját hallod égi hívásnak:
  • "Enyém vagy! Jöjj! El nem bocsátlak!"

  • /Ismeretlen szerző. Németből Túrmezei E. átdolgozásában/ 



A VÍZ BÖLCSESSÉGE

Tudtad, hogy a víz képes reagálni az érzésekre és a gondolatokra?

Dr. Masaru Emoto japán gondolkodó elmélete világszerte hatalmas visszhangot váltott ki az elmúlt években. A spirituális gyógyászként, a vizet terápiás célokra alkalmazó Emoto, csodálatos és lélegzetelállító vízkristály fényképeivel támasztja alá forradalmi gondolatát.




Emoto kísérletei szerint az érzések és a gondolatok hatnak a fizikai valóságra! A vízkristályok zavarosak a negatív gondolatok hatására, de gyönyörű szerkezetet mutatnak a harmonikus zene és a pozitív gondolatoktól megérintve.


2010. október 8., péntek

DR. PAPP LAJOS ÜZENETE



Ne fogadjuk el a hazugságot!
Ne öljük meg magzatainkat!
Mondjunk nemet a Gonosznak!

Bocsássák meg bűneimet,
fogadják el sokak számára érthetetlen döntésemet.
"...és az igazság felszabadít
!"
(János evangélium 8:32)
Dr. Papp Lajos



Részlet egy vele készült riportból a Hetek újságírójával:

– Professzor úr, Ön közel huszonöt éve operálja az emberi szívet. 
Nemzetközileg is elismert, nagy tudású sebész hírében áll. 
Sok olyan ember életét megmentette, akiknek az életfunkciói 
a műszerek szerint már nem működtek, és a kollegák is lemondtak róluk.
Ön mégis elvégezte a műtétet, és ezek a betegek ma is élnek, jól vannak. 
Hol van Ön szerint a határ az élet és a halál között? 
Mi számít a halál pillanatának, ahonnan már nincs visszaút, 
és mi az a pillanat, mi az a szituáció, 
amely a tudomány mai állása szerint a halál pillanata, 
de az Ön tapasztalatai szerint mégsem az? 
Milyen rejtett tartalékai vannak az életnek, amelyekről nem tudunk?


 – Föltette a kérdések kérdését.
Úgy gondolom, a halál egy végállapotot jelenthet, 
tehát magát a halált egy hosszabb folyamatnak vélem.
 Fokozatosan halunk meg. 
Tehát nem tudom vállalni a felelősséget, hogy egy adott időpillanatban
 kijelentsem valakiről, hogy halott vagy sem. 
A halál fogalmát az orvostudomány az agyi tevékenység, 
bizonyos reflexek megszűnéséhez köti. 
Erre viszont kissé rácáfol a szívsebészet. 
Minden szívműtétnél, amikor az emberi testet bizonyos hőfok alá lehűtjük,
 akkor azok az életfunkciók, melyeket az élethez szoktak kötni, 
semmiféle műszerrel nem regisztrálhatók, merthogy nincsenek. 
De ettől még soha nem fordult meg a fejemben az a gondolat, 
hogy én ilyenkor egy halott embert operálok. 
Nem tudom megfogalmazni, mi az, 
ami bennem mégis az élet érzését kelti, 
hiszen semmiféle kommunikációra nem képes, 
reflex- és élettevékenységei a betegnek nincsenek, 
ráadásul olyan hideg, mint a boncteremben. 
És mégis él. Érti? Él.
Hiszen, ha a szívét újra megindítom, a szív újból dobog, és ha felmelegítem, 
akkor minden életfunkciója – még a legmagasabb rendű agyi tevékenység is –
 visszatér. 
Én abszolút bizonytalan vagyok abban a tekintetben, 
hogy a halál valóban azt jelenti-e, amit az emberiség ma a halálról tud.


– Nem tudná mindezt, amit eddig elmondott, egy Önnel megtörtént esettel illusztrálni?


– 1991-ben vagyunk, egy fiatal, kétgyermekes családanyáról van szó. 
Mikor hozzám, a műtőbe behozták, a szíve már megállt,
 és minden orvosi kritériumot kimerítően beállt a halál. 
A kérdés itt nem az volt, hogy vajon meghalt-e, hanem hogy mikor halt meg.
 Tudniillik, miközben a műtőbe szállították,
 nem volt náluk olyan ellenőrző műszer, 
amellyel az életfunkciókat követni tudták volna. 
Elkezdtük az újraélesztést.
Ezt természetesen – ugyanúgy, mint a szívműtéteket – nem egyedül végeztem,
 ez egy tíz-tizenkét tagú csapat munkája, 
amely csapatnak én vagyok a kapitánya. 
Negyven perces megfeszített munkával sem tudtuk az életfunkcióit beindítani,
 azaz a halálból valahogy visszahozni. És én, a kapitány azt mondtam
 – miközben Istennel és a világgal pereltem –, hogy:
 akkor most elhagyjuk a hajót.


– Miről szólt ez a perlekedése?


– A miérteket kerestem.
Miért kellett ennek a fiatalasszonynak meghalnia és két gyereket árván hagynia?
 Ennyit ér a tudományom? Most mit tegyek, Istenem? 
Már kihúzták a csövet a légcsövéből, már az utolsó fázis lett volna,
 hogy az EKG-kontaktust megszüntessék, mikor kifelé menet a műtőből,
 az ajtó kis kerek ablakán, nem is tudom miért, egy pillanatra visszanéztem. 
Ebben a másodpercben, mintha láttam volna valamit a monitoron, 
most már soha nem fogom megtudni, hogy ez egy utolsó szívmozgásból származó elektromos jel volt, vagy csak meglökték a lábát, 
és ez az elektromos zaj valahogy a monitoron megjelent.  
Mindenesetre ez a "jel" nekem elég volt ahhoz, hogy a hitem visszajöjjön,
 hogy él az illető, és hogy meg tudom menteni. 
Visszarendeltem a stábot, és elkezdtük a műtétet. 
El kellett felejtenünk, hogy több mint fél óráig eredménytelenül próbálkoztunk                          az újraélesztéssel. 
Valahogy el kellett hitetnem a stábbal azt is, hogy nem halottat operálunk.                   
Felnyitottam a szívét. Akkor látszott, hogy az egyenirányító szelepek,
 a billentyűk olyan súlyosan károsodtak, tehát annyira beteg volt a szív, 
hogy valószínű ezért nem mutatott a gépen a monitoron semmilyen életjelt. 
Persze ez csak egy utólagos teória. 
A műtét alatt végig ott volt a levegőben az a kérdés, hogy:                                                                akkor most halottat vagy élőt operálunk? 
                                 A műtét befejezése után hat órával beszéltem a hölggyel.

Ennek már hét éve, és a hölgy azóta is él és jól van. 
Amint látja, borzasztóan veszélyesek mindenhol a dogmák, a beidegződések, de leginkább az élet és halál mezsgyéjén. 
Tarthatatlannak tartom azt, hogy az emberi életért való küzdelmet pillanatokhoz, percekhez kössék. 
Sok ember, érzésem szerint azért hal meg,
 mert az egyetemi tankönyvekben
 még mindig azt olvashatják az orvostanhallgatók,
 hogy három perc után nem érdemes újraélesztést végezni, 
mert az már maradandó agykárosodást okoz, 
és hat-hét perc után a szív sem újraéleszthető
Ezt a dogmát mindenki megtanulja és elhiszi,                                                                                   bár számtalan ellenpéldával találkozik élete során. 
Ezek természetesen a tudomány mai állása szerint megalapozott tételek,
 csakhogy tartok tőle,
 hogy a tudomány az élet számos területén vajmi keveset tud. 
Egy mondattal válaszolva a kérdésére, azt tudom mondani: 
nem érzem magam olyan tudás birtokában, 
hogy meg tudnám biztonsággal állapítani az élet végének 
és a halál kezdetének a pillanatát.
 Ezért aztán biztos elkövettem többször azt a hibát is, 
hogy halotton végeztem az újraélesztés manővereit.


– De ez még mindig sokkal jobb, mintha egy még élő emberről mondana le, reménytelennek ítélve a helyzetet, nem?


– Így van. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt egy fiatalember szívműtétje után
 – már az intenzív osztályon történő kezelés során – 
egyszer csak beállt a halál: megszűnt dobogni a szíve.
Teljesen reménytelenül folytattuk az újraélesztési manővereket,
 több mint fél órán keresztül. 
Én már csak azt észleltem, hogy majdnem egy óra múlva
 egyedül maradtam ezzel a fiatalemberrel. 
És valóban, mint egy rongybaba a kezeim alatt élettelenül vonaglott, ahogy a szívkompreszsziókat, azaz a mellkas nyomását végeztem.  
Ez a fiatalember egy óra és néhány perc múltán újra élt,
 elkezdett dobogni a szíve. 
Eszmélésének különböző fázisaiban röviden elmondta az élményeit, 
hiszen ő valóban nagyon messziről jött vissza. 
Azután is teljes életet élt, kisgyermekei felnőtté váltak,
 és együtt öregedett a feleségével. 
Sajnos, 1998-ban egészen más betegségben – agydaganat – elhunyt.


– Ahogy Ön beszél a műtéteiről, az újraélesztésekről, úgy tűnik, mintha egy harcról, egy birkózásról beszélne...


– Elég precízen fogalmazott. Sokszor úgy érzem, 
hogy magával a halállal birkózom.
Idáig mindig az volt a benyomásom, hogy nem én győztem, hanem ő engedte,
 hogy két vállra fektessem. 
Mikor sikerült ebből a birkózásból győztesen kikerülnöm,
a betegem életben maradását jutalomként éltem meg. 
Jutalomként azért a hitért, amit az életbe vetettem. 
Sokszor a kórteremben csak a haldokló, a halál, meg én voltam. 
Semmiféle észérvet nem tudok fölhozni arra vonatkozóan, 
hogy miért folytatom az életfunkciók fenntartását.
 Az esetek döntő részében a keringést úgy tartottam fönn, 
hogy nyomtam a mellkast ritmikusan, 
a lélegeztető gép pedig lélegeztette a beteget. 
Semmiféle objektív jel nem mutatott arra, hogy amit teszek, az hatásos, 
és nem halott emberen végzem ezt a cselekvéssort vagy beavatkozást. 
És hogyha nagyon hittem és sokáig csináltam, 
az esetek nagy részében a jutalmam valóban az élet volt.
Ez valóban birkózás.


– A betegeknek tulajdonképpen miben vagy kiben kell hinniük? 
A gyógyulásukban, Önben, az életben vagy mindháromban? 
Illetve a félelem érzése mennyire gátolhatja az életben maradást?


– Vannak betegek, akik világosan és tisztán látják, 
hogy mennyire nehéz és veszélyes a műtét, amire vállalkoztak. 
És mégsem érzek egy pillanatig sem halálfélelmet bennük.
 Ezek a betegek biztos, hogy élnek a műtét után. 
Legyen az akár a legveszélyesebb és legnehezebb műtét is. 
Az a több évtizedes tapasztalatom, hogy ha a beteg nagyon fél,
 akkor valahogy az ő félelme rám ragad, és ott kísért végig a műtét során.
 Ezt tudományosan szintén nem tudom alátámasztani, 
de azt be tudom bizonyítani, hogy azok a betegek halnak meg,
 akiknek óriási halálfélelmük van
Minden betegnek, akit megoperálok, elmondom, hogy csak akkor akarja a műtétet,
 ha száz százalékosan bízik benne, és bízik bennem is,
 hogy mindent meg fogok tenni az életéért. 
Akik mégis meghaltak a bízók közül, szinte kivétel nélkül,
 a műtét előtti este a családjuknak halálfélelmükről beszéltek és arról, 
hogy úgy érzik, nem fogják látni többé egymást. 
Végrendelkeztek, és a halál utáni sorsukról is döntöttek. 
Ha ez nekem akkor a tudomásomra jutott volna, 
másnap nem operáltam volna meg őket. 
Nehéz szétválasztani az objektív tényeket az emberi érzésektől.

– Az emberi jellem milyensége és a szív állapota, egészsége között lát Ön valamilyen összefüggést?


– Ezt a kérdést még soha nem tették fel nekem. 
Én sok úgynevezett rossz, gonosz, istentelen emberrel találkoztam,
 de érdekes módon, a műtét előtti napokban,
 eléggé látványos módon megváltoznak. 
Ilyenkor mindenki leveti az álarcát. 
Őszinte lesz önmagához, felismeri a legnagyobb hibáit, tévedéseit,
 és hirtelen meg akar változni.
Úgy látom, hogy sokszor a halál lehetőségének a közelsége 
a csip-csup dolgokról a lényeges dolgokra irányítja a betegek,
 az emberek figyelmét. Elkezdik értékelni az életet.

– Professzor úr, hogyan viszonyulhatunk a halálhoz úgy, 
hogy még ez a viszonyulás is az élet malmára hajtsa a vizet? 

– Én régen intenzív osztályon kezdtem az orvosi pályámat,
 és akkor elfogadtam azt, 
hogy súlyos, halálközeli állapotokban behozott betegek esetében
 – mivel ilyen állapotban láttam meg őket először – 
a természet és az élet rendje, hogy ők most esetleg meghalnak. 
Mikor viszont szívsebésszé lettem, és élő, kétlábon járó,
 látszatra egészséges emberekként találkoztam először a betegeimmel,
 így már nem tudtam elfogadni a halált, 
nem tudtam elfogadni a műtéteim általi halált,
 és a mai napig sem tudok elfogadni egyetlenegy halált sem. 
Ezt nem tudom egy természetes állapotként kezelni. 
Az a nézet, illetve hozzáállás, hogy mikor az ember operál,
akkor az teljesen természetes, 
 hogy ennyi és ennyi ember meg fog halni, 
ez számomra abszolút tarthatatlan. 
Csak azzal tudom minimálisra csökkenteni a halálozást,
ha nem tekintem természetesnek egyetlen ember halálát sem. 
De annál inkább az életüket.

2010. október 3., vasárnap

ÉLJ EGÉSZSÉGESEN! 12 TIPP, HOGY LESZOKHASS A CIGIRŐL

Hasznos videó :
http://www.hazipatika.com/mediatar/media/Leszokas_a_dohanyzasrol/88

Az elszívott cigarettamennyiség csökkentése (bár nem ez a végleges cél) mégis több, mint a semmi.
 Ha úgy érzed, még nem állsz készen a teljes leállásra, a mennyiségi változtatás lehet a jó irány.
A cigarettamennyiség csökkentése esetén légy szigorú, következetesen tartsd számon az elfüstölt szálakat, és törekedj a folyamatos és fokozatos előrelépésre.

Hasznos tippek:
1. Pontosan rögzítsd a dohányzási szokásaidat! Ha automatikusan gyujtasz rá, sokkal nehezebb betartani az előírt mennyiséget. Kérdezd meg magad minden rágyújtás előtt, hogy tényleg szükséges-e. Próbálj szokatlan dolgokat csinálni: fogd a cigarettádat a másik kezedbe, és ne a megszokott helyeken dohányozz.
2. Tanulmányozd egyéb szokásaid (evés, alkoholfogyasztás, közös dohányzások) és változtass a dohányzással összefüggő cselekvéseken.
3.  Döntsd el a napi adagodat, és a többi szálat vedd ki a dobozból.
4. Szívd el kicsit később a napi első szálat.
5.  Ne szívd végig a cigarettát. Hagyd abba a felénél vagy a háromnegyedénél.
6.  Válts olyan márkára, amit nem igazán szeretsz. Válassz kisebb nikotintartalmú cigarettát, már a próbálkozás előtt, hogy szervezeted is alkalmazkodni tudjon.
7.  Ne ürítsd a hamutartót túl sűrűn, hogy lássd, hány szálat füstölsz el adott idő alatt. Gyűjtsd a csikkeket látható helyen, ez elég elrettentő tud lenni.
8. Tartsd cigarettádat nehezen elérhető, vagy nehezen nyitható helyen.
9. Mindig használd el a teljes dobozt, mielőtt újat vennél, és ne vegyél kartonos kiszerelést.
10.  Ne vigyél magaddal cigarettát, ha elmész otthonról.
11. Ne kérj, és ne fogadj el cigarettát más dohányosoktól.
12. Érdeklődj sikeresen leszokott dohányosoktól, hogy mi volt a siker és a kitartás titka.
 + 1 tipp:  A kezdetekkor még ne gondolj a  teljes leszokás határidejére!
(Forrás: net)
Minden pozitív lépésedért, szeretettel jutalmazlak a következő gyönyörű videóval!
Itt bármikor újra megnézheted, ha nyugalomra, feltöltődésre lesz szükséged.


KERESSÜK ÖNMAGUNKAT...

2010. október 1., péntek

SZÍVBE MARKOLÓ JELENET (Védd az állatokat!)

Elgázolt társát próbálja újraéleszteni a macska.
 A megható jelenetet rögzítette egy kamera a törökországi Antalya utcáin. Egy macska két órán keresztül próbálta újraéleszteni elgázolt társát.
Az állat még az indiszkrét tekintetekkel és a kamerával sem törődött,  - mindenképpen életre próbálta kelteni barátját.
Csodával határos módon, talán a szívmasszázsnak hála, az elgázolt állat TÚLÉLTE A BALESETET, az állatkórházban!!!